Választás másnapja

A választás másnapján két érzés viaskodott bennem – és ahogy többekkel beszéltem, ezzel nem voltam egyedül -, hogy akkor most kell hagyni ezt az egészet a picsába, úgy igazából, elmenni az országból, de minimum soha többet nem politizálni semennyit. A másik gondolatom az volt, hogy akkor most kell beleállni csak igazán. Elég hamar eljutottam oda, hogy én mindenképpen itt maradok, a gondolkozást nem fogom abbahagyni, kussolni pedig nem tudok, szóval marad a beleállás, akármit is jelentsen ez. Jól felszívtam magam, de elhatároztam, hogy ezt a dühöt nem gyűlöletbe fogom forgatni, hanem értelmes tevékenységbe. Mindenkinek maga körül kell megtennie, amit tud.

Úgyhogy ezzel a lendülettel kiírtam a munkahelyi kávépénz-gyűjtő perselyre, hogy ne dobjanak bele aprót, mert szétszakad a pénztárcám. Azóta csak nagy pénzek gyűlnek, egészen boldog vagyok. (Oké, azt is kiírtam, hogy mindig, amikor ötforintost dobnak be, akkor valahol meghal egy kiscica.) Este meg átmentem a szembeszomszédhoz, hogy csináljon valamit a reflektorral, nem is nagyon kellett győzködni, azonnal át is tette egy másik helyiségbe. Még több boldogság. (Egyébként szerintem nem füvet termeszt, valahogy nem volt olyan, zavarban sem volt, inkább olyan chillisnek tűnt a viselkedése vagy afrikai kukoricásnak, semmiképp sem marihuánásnak.) Szombaton pedig elmentem tüntetni, ami meg egészen felkavart. Először nagyon fura volt a csomó árpádsávos zászló, meg jobbikosnak kinéző arc, aztán valahogy egészen felemelő és megható lett. Egy buborékban élünk, bezárva a saját gyűlölködésünkbe, elzárva a többiek véleményétől. Itt meg együtt vagyunk, okék vagyunk egymással, beszélünk egymással. Ha ez a szombati nap lehetséges, akkor minden lehetséges.

Ui: ebben én vagyok a nevezett meghatódott zsidó lány: https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=10155913713078101&id=747903100

Reklámok

Költészet napjára

Költészet napjára írtam a metrópótlón, ezért a címe: Kábéra szonett Újpest városkapu – Lehel tér viszonylatban

Pihepuha temérdek
Puszi oda, ne nézd meg
Később majd fájni fog
Emlékszel, te kérted
Néhányszor huszonnyolc
Szerelmes sosem volt
Borogasd sebedet
Hova jutsz, megoldod
Túl ezen, te édes
Vagyis ez kérdéses
Találkozunk a holdon
Ne piszkáld, nem értesz?

Rivaldafény 2

Na akkor ezen a szomorú napon eredményhirdetés: azok tippeltek jól, akik agrárvonalon gondolkoztak, ezek bizony palánták. Teljesen biztosan nem tudom, mifélék, de mindenképp úgy fogom indítani a kérést, hogy “akármit is termesztesz…”

 30582252_1695561190525186_1191891606899261440_n

Rivaldafény

A bennem elő Zsuzsinéni nem nyughatik, most a pernahajder szembeszomszéddal néznek ki tárgyalások. Az van, hogy pár hete reflektorral világít kifelé. Ami esténként, amikor kimegyek az erkélyre olyan, mintha színpadon lennék. Jó estét utca, jó estét, kedves hölgyeim és uraim, jó estét, kedves közönségem!

Aki már szavazott, az tippelhet kommentben, hogy mi a célja ezzel.
a) Online sex-videó csatornát üzemeltet, és így tud megfelelő, erős, de indirekt világítást biztosítani.
b) Valóságshowt forgat, igazából az én lakásomba világít be, és az én életemet veszi. Ahol én hol D-vel, hol a macskával pörölök, végtelen szórakozásforrás.
c) A szembekocsma rafinált bosszúja.
d) Soros.
e) Egyéb, éspedig.

(Egyébként én már tudom, de így viccesebb. Bocs, nehéz reflektort fotózni.)

Választások 2018

Több ismerősöm mondja, hogy nem tudja, kire kéne szavazni, de ami furább, hogy nem igazán ismerik a választási rendszerünket. Hát akkor nézzük meg, hogy mely szavazatokat kenheti a hajára a jelöltünk, illetve rohadjon-e le a kezünk, ha másra szavazunk.

Szóval április nyolcadikán két helyre lehet x-et tenni: egy egyéni jelöltre és egy pártra. Az egyéni választókerületben az a jelölt lesz országgyűlési képviselő, aki a legtöbb szavazatot kapja. Tehát mindegy, hogy mennyi szavazatok kap, és mennyivel kap többet, mint a második jelölt, ő jut be. A többiek után a pártok töredékszavazatokat kapnak, de ez arányaiban kevesebbet ér. Tehát ha valaki kormányt szeretne váltani, akkor a legesélyesebb ellenzési jelöltre kéne szavaznia. Azt kell megfontolnia, hogy jobboldali beállítottságú emberként szavaz-e egy MSZP-s jelöltre, vagy baloldali liberálisként egy Jobbikosra. Ez nehéz kérdés, de azt tudni kell, hogy hiába szavaz a számára kedves, de kevésbé esélyes jelöltre, azt a szavazatot a kedves jelöltje a hajára kenheti. Vannak oldalak, ahol meg lehet nézni, hogy melyik a legesélyesebb ellenzéki jelölt. Nyilán azt nem lehet tudni biztosan, hogy ezek teljesen érdekmentesen, pártfüggetlenül készültek-e, de több mint a semmi. (Alul belinkeltem.)

A másik x-et teheti a kedvenc pártjára, lehetőleg olyanra tegye, amelyik nagy valószínűséggel bejut a parlamentbe. Itt se könnyű a helyzet, mert ezeket a programokat nem nagyon ismerjük. Ki támogatja vagy tiltaná a melegházasságot? Ki szereti az EU-t? Ki mit csinála a bevándorlókkal? Vannak pártválasztós segédletek, amik segítenek eldönteni, hogy melyik párt programja áll hozánk közel, így nem kell azokat elolvasni.

Ami pedig a “ne tolj politikai kontentet a facebookon, mert bannollak” hozzáállást illeti, valahol megértem. Én is rejtek el embereket időnként, hol harminc napra, hol végleg. De nem szoktam kiírni, hogy még egy Coello, és elrejtelek, még egy elveszett kiskutya, és köztünk vége mindennek. Mindenkinek joga van azt írni, amit akar, joga van nem olvasni. Igaz, joga van elrejtéssel fenyegetőzni. Oké, meg is győztem magam.

De. Kicsit úgy érzem, hogy aki nem akar politikával foglalkozni – csak itt vagy az életben sem -, az talán elfelejti, hogy a politika nem valami rajtunk kívül eső dolog. A politika az életünk része, jogaink és kötelezettségeink vannak vele kapcsolatban. Mintha figyelmen kívül hagynánk, hogy a politikai vezetés nem valami felettünk álló, tőlünk független hatalom. A hatalmat ugyanis azért kapták, hogy értünk legyenek. Ők egy “back office”, azért vannak, hogy megszervezzék az életünknek azt a részét, amivel megbízzuk őket. Beszedik az adót, megszervezik az oktatást, az egészségügyet. Nekünk. A mi felhatalmazásunk alapján, a mi igényeink szerint. Ezért igenis időnként meg kell mondanunk, hogy nagyjából mit szeretnénk ezzel kapcsolatban és mit nem.

Jelen helyeztben ez igen nehéz. Számomra a homogenitás diktatúra. Az én ideális világomban a hatalom heterogén, több kisebb párt kényszerű koalíciójából áll, ahol a véleményeket és megoldásokat folyamatosan megvitatják, beleértve a kisebbségek érdekeit is. Ami talán lassabb, de talán kisebb eséllyel lesz rossz a vége.

Mert fogadjunk el egy alaptételt: senki nem lehet mindenkinél okosabb. (Még én sem.) Senki nem tudhatja egyedül a megoldást. És nem hiheti azt, hogy az a jobb, ha mások nem szólnak bele, mert azzal csak hátráltatják az egyedüli üdvözítő utat. Aki ezt hiszi, az vagy őrült, vagy gonosz. Mert a hatalmat két dologért kívánhatja valaki: vagy azt gondolja, hogy ő tudja (őrült) vagy pénz akar (gonosz). Ha tényleg mélyen hiszi, hogy ő ügyesebben csinálná, de hagy maga mellett ellenzéket és sajtót, azokat a fékeket, amik megakadályozzák, hogy nagy őrültséget csináljon, na az talán lehet jó vezető.

Sajnos a jelenlegi választási rendszerünkbe bele van kódolva a homogenitás. De azért mégis remélem, hogy olyan eredmény születik, ahol többen tudnak beleszólni, ahol vitatkozás van, ahol érvelni kell, és magyarázatokat kell adni. Fárasztó dolog ez a demokrácia, de sajnos még nem találtak ki jobbat.

Április 8. Tessék elmenni szavazni.

Jegyzetek:

“A demokrácia a kormányzás legrosszabb formája, leszámítva azokat, amiket már próbáltunk.” Sir Winston Churchill

Legesélyesebb egyéni jelöltek: https://taktikaiszavazas.hu (Érdemes megnézni a 6-os választókörzet példáján, hogyan működik a rendszer. 2014-ben 1,3 százalékponttal győzött a győztes – főként azért, mert az LMP nem lépett vissza. https://taktikaiszavazas.hu/bp6)

Listás pártválasztó: https://www.vokskabin.hu

A magyar választási rendszer: https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_választási_rendszer

Thaiföld – utolsó

A következő napon külön programot csináltunk, mert bár mindannyian híresen rugalmasak és alkalmazkodóak vagyunk (khm), mindenkire ráfért egy kis külön idő. Ők amúgy is nászúton voltak, vagy mi, így tíz évvel az esküvőjük után, amin tanúskodtam. Meg száz évvel a megismerkedésük után, ahol szintén. Végső soron én is nászúton voltam. Csak eljutottam végül egy nászútra! Akárhogy is, kellett egy kis alkalmazkodásmentesség mindenkinek. Mivel engem nem zavart, ha mellettem húsz másik embert masszíroznak, elmentem egy olyan helyre a parton, ahol hason fekve a vizet láttam magam előtt. A thai néni ugyanolyan ritmusban masszírozott, ahogy a tenger zúgott, én pedig hullámokban engedtem el minden feszültséget, minden izgalmat, amit otthon hagytam, az elmúlt idők rossz történéseit, de igazából a jókat is, mindent, ami a fejemben túl sok volt, legyen az jó vagy rossz. Olyan lettem, mint valami üres csupor, ami arra vár, hogy megtöltsék. Na, jó a feltöltésre váró, üres női csupor elég bénán hangzik, de értsük jól.

A nászutasok szuper helyeken jártak egész nap motorral, nyilvánvalóvá vált, hogy itt mászkálni kell, de a mászkáláshoz vagy sok taxipénzre lesz szükség vagy nekem is robogóznom kéne. Jöttek az érvek, hogy a hatvanéves holland turista nénik is motoroznak, ezekkel nem lehet elesni. Én viszont egyértelműen tudtam, hogy nem fogok motorozni, és ha én nemet mondok valamire, akkor az nem. És kész.

De úgy tűnik, van egy ember, aki képes engem olyan dogokra rávenni, amit egyébként nem mernék, és egy estényi bátorítás után végül késznek éreztem magam. Természetesen arra kérdésre, hogy tudok-e vezetni, lelkesen bólogattam – azért a kölcsönzős kislány megfordult nekem a motorral, hogy jó irányban tudjak elindulni. Bizonytalanul, de azért ment, csak egyszer csúszott ki alólam a motor a murván, de aztán kezdtem élvezni a dolgot. Egészen az első fél óra végéig, amikor egy kanyarban valószínűleg túl lassan mentem, ezt korrigálandó jó ötletnek tűnt egy kicsit meghúzatni pont rosszkor, én elestem és a motor ráesett a lábamra. Többen megálltak segíteni, de nem volt nagy baj, járni is tudtam. Bár a legyek azonnal rászálltak a sebre, amitől azért kicsit aggodalmas lettem, de szerencsére mindig van nálam ragtapasz – nem is én lennék, ha nem.

Úgyhogy számomra itt véget ért a motorozás, a járművet visszavittük a kölcsönzőbe, én gondosan csak a bal oldalamat mutattam, és igyekeztem nem sántítani. Nem mintha nem lett volna árulkodó jel, hogy elgörbült a kulcs, a motor oldala meg tejesen le volt karistolva, de ez láthatólag egyáltalán nem érdekelte őket. Barátaimat útjukra engedtem, én pedig elindultam kihasználni az utasbiztosításomat, először az életben. Így találkoztam a vicces nevű Dr. Pruittipong Kwantiworaponggal, a vigyorgós, dagi orvossal, aki eltiltott a vízbe menéstől. Tehát kénytelen voltam még jobban lelassulni, és teljes semmittevéses üzemmódba kapcsolni. Ezt délután meg is kezdtem a szállodai szobában, felpolcolt, egyre liluló lábfejjel.

És akkor ott az ágyon fekve rájöttem, hogy szerelmes vagyok. Tényleg itt van ez a fickó, aki képes rá, hogy rávegyen, hogy túllépjek a korlátaimon. Bármilyen fura, én ennek örülök, akkor is, ha nem sikerült jól. Ha nem próbáltam volna meg, azt mindenképp megbántam volna. És ő rávett erre, amire valószínűleg más nem tudott volna. Mert megtaláltam az embert, aki ért hozzám, ért a nyelvemen, akivel értjük egymást. Van egy listám, hogy milyen férfit szeretnék, erre itt van, mindig is itt volt. Mennyire hálás vagyok! (Ezen a ponton Szécsi Pál hangján a háttérben: „Ne félj az elválástól! A távollét olyan, mint a szél. A kis tüzeket kioltja, a nagyokat fellobbantja.”) Aki annyira megnevettet, hogy a kollégáim csodálkozva lesnek. Aki hátba vág, ha kell, és azt mondja, „minden rendben lesz, Zsuzsikám”, és én elhiszem neki. Aki, ha hülye vagyok (értsd kekec, kisstílű vagy hipochonder) akkor úgy parodizál, hogy felhívja a nevemben, elváltoztatott hangon képzeletbeli barátnőmet Etelt. „- Te Etel, a lidlis sütőporral keverted be a kochot? A vonalason hívtalak?” És olyankor nagyon nevetek magamon, amire egyébként is képes vagyok, de viszonylag kevés embertől viselem el, hogy beszóljon. De ő ért engem. Okos, vicces, kreatív és nagyvonalú, és én szépnek és okosnak érzem magam mellette. A színtelen, szagtalan, szakszerű, de lelkesedésmentes csávóhoz képest végképp kontrasztos, amilyen mohón rajong, és lelkesedik értem. Értünk.

Megőrül értem, akkor is, ha néha megbolondul tőlem.

Bolondulunk egymásért. Imádom, ahogy jön felém, a világító szemével. Szeretem, ahogy átkarolja a vállamat, ahogy elsimítja a hajamat a homlokomból. Szeretem az összes hülyeségével együtt. (Üvöltve: “Felgyúlt a régi tűz, s a szívem lángol!”) Jó persze bekapcsolt rögtön a szokásos para-narrátor a fejemben, hogy tiszta hülye vagyok, nem lesz ez így jó, túl lelkes vagyok, annak meg ugye mindig megvan a böjtje, mert a nő legyen elérhetetlen, meg hogy túlságosan belehergelem magam, és amikor majd ott lesz, akkor majd biztos nem fogom ezt érezni, vagy ő lesz hülye, és különben is, mekkora a hülyeség ez az egész…

Amikor megérkeztem Budapestre, persze kabát nélkül, mert azt nem vittünk, féltem, hogy majd fázni fogok. Aztán kiléptem a reptérről, vidáman haraptam bele a téli hidegbe. Úgy vettem a levegőt, mint aki nem lélegzett eddig. Megláttam jönni felém, és minden bizonytalanságom ellenére egy dologban biztos voltam: akármi is lesz, ez most jó. Most boldog vagyok.

Mindig csak vigyorgunk

Cseréltem a profilképemet egy igazán jól sikerültre, de közben arra gondoltam, hogy mindig csak ezt toljuk. Amikor minden rendben van. Néha azt is kéne, amikor nem mennek olyan jól a dolgok. Úgyhogy kicsit egyensúlyba hozom. A második képen teljesen depressziós voltam. Csak egy jó képet szerettem volna csinálni, és megpróbáltam mosolyogni. Így sikerült. De ez egy fontos kép, és emlékeztet sok mindenre.