Április 21.

“Apám éppen a macskával beszélgetett. Állítólag a kerület kisállattartási rendeletéről folytattak eszmecserét, amit előzőleg már felolvasott neki.” (2004.)

Szinte minden nap van valami, amiről eszembe jut, hogy na erre mit mondana az apám. Ma négy éve halt meg. Lenne véleménye, az biztos. A húgom túl kiegyensúlyozott vitapartner, apuval úgy is tudtunk kiabálni, hogy egyetértettünk.

“A bolygók összeálltak tegnap. Voltam suliban, aztán kozmetikusnál, aztán irány család. A lakásból ki nem szűrődő fény kicsit elkedvetleníített, mert nem volt nálam a régi kulcs. Viszont megnyugodtam, amikor a könyvárus bódé előtt megláttam az Apámnak látszó tárgyat. Aztán ő kedvetlenített el, mivel húsz éve először fordult vele elő, hogy nem vitt magával kulcsot. Hugom pasizott, Anyámnak még pont fél órányi munkája volt, szóval ott dekkoltunk a ház előtt (aztán bent, aztán kint, aztán bent) háromnegyed órát. Javasoltam, hogy igyunk egy sört a Stefánia sarkán, de aznap már ivott kettőt, és nem volt kedve. Így beértem a sarki nonstopban vásárolt almalével. A lépcsőház hárompercenként lekapcsolódó lámpájának fényénél megbeszéltük az élet nagy dolgait, a nyomorult új tévét, az én Clinique ajakíremből hiányzó millilitereket, hogy az emberek nem tudják az egyelőre és az egyenlőre szó közötti különbséget, szóval a kor kényelmetlenségeit – és örültünk, hogy ezek a gondjaink.” (2004.)

YNWA

Igazából csak kötni akartam, rámjött a köthetnék, valami egyszerűt akartam, amit lehet csinálgatni candy crash helyett. Jó, akkor legyen sál, és akkor már legyen piros-fehér, és ha már piros-fehér, akkor addigra legyen kész, mire matematikailag bajnok a Liverpool vagy a bajnokság végéig vagy mire jön a tavasz vagy mondjuk mire elmúlik a járvány.

Én egy ilyen szekunder szurkoló vagyok, egyben nagy Jürgen Klopp rajongó. Úgyhogy lassan lesz egy szép piros-fehér sálam. A Liverpool bajnok lesz, a járvány elmúlik. Minden rendben lesz. Ez az induló pedig azért jó, mert örömben, bánatban, karanténban is működik. You’ll never walk alone.

When you walk through a storm
Hold your head up high
And don’t be afraid of the dark

At the end of a storm
There’s a golden sky
And the sweet silver song of a lark

Walk on through the wind
Walk on through the rain
Though your dreams be tossed and blown

Walk on, walk on
With hope in your heart
And you’ll never walk alone

You’ll never walk alone

“Liverpool singer songwriter Jamie Webster is releasing a special version of You’ll Never Walk Alone to raise money for the NHS Charities Together Covid-19 Urgent Appeal.”

Laza az arc!

A Fiala Borcsánál olvastam, hogy ez a karantén olyan, mint a plankelés – szar és nehéz, de ha kihívásként és bizakodóan tekintesz rá, akkor talán könnyebben megy.

Erről eszembe jutott, hogy volt egy jógaoktatóm, aki a legnehezebb gyakorlatok között azt mondta, hogy “laza az arc”, elmagyarázta, hogy a látványos erőlködéses mimikától csak még nehezebb lesz. Én kravmaga edzésen, amikor plank van néha, akkor vigyorogva, félhangosan szoktam benyögni, hogy “laza az arc”, ami kicsit gonosz.

Az biztos, hogy himi-humi módon semmit sem lehet csinálni, hogy nagymamámat idézzem. Emlékeztetőül: 1. Csinálj olyat amit szeretsz. 2. Ha nem szereted, hagyd abba. 3. Ha nem hagyhatod abba, csináld úgy, mintha szeretnéd.

Szóval meg kell találni benne a jót, a játékot, a kihívást. Mert úgyis csinálni kell. Ez nagyon nehéz. Külön le a kalappal minden anya előtt, aki otthonról dolgozik és gyereket foglalkoztat – miközben nézi, ahogy az unatkozás hasznáról írnak egyes szerencsések.

Nem fogom azt mondani, hogy legyünk pozitívak. Ér szorongani, különben sem lehet a szorongást abbahagyni, az nem egy olyan. De közben ér mindent csinálni, amitől jobb lesz.

Ki mit csinál, hogy jobban legyen? Kinek mi a kihívása? Ti mitől bírjátok jobban ezt az egészet? Nektek mi a játékotok?

Korona

Eljött a valósággal való szembenézés ideje. A fodrász határozatlan időre bezár. Magamnak kell manikűrollóval levágnom a frufrumat, tényleg itt az armageddon.

Az én taktikám az azonnali szorongás. És a szorongás a szorongás miatt. Aztán túl vagyok rajta, és mint ahogy szorongani is mindenki előtt kezdek, operatívba is viszonylag hamar rakom magam. Ez az én én megküzdési stratégiám. Fázisaim hullámokban:

Kezdetben: “én ugyan nem félek, ez csak egy influenza”, de azért bevásárolok még a hülyék előtt, nehogy a hülyék megvegyék előlem a dolgokat, mert aztán majd mindenki így gondolkozik, és nekem nem marad. Érted. Egy hétig vásárolgatok, az én hűtőmben hamarabb áll halmokban a fél Lidl, mint bárki másnak. Persze emiatt annyira bűntudatom van, hogy a boltba IGAZÁBÓL csak egy túrórudiért megyek be, és mintegy kiegészítőleg veszek csak spagettit. És a saját bevásárlólistámra azt írom, hogy “cicahányás miatti fertőtlenítőkendő”. Valójában annyira idegbajos vagyok, hogy kolléganőm vesz nekem egy farfallét, hogy ne legyek ideges.

Pár nap múlva megnyugszom, van sajt, száraztészta, minden rendben lesz. Egyik oldalról ideges vagyok, mert óránként változik minden, másfelől viszont van bennem egy fura, gyerekes, jóféle izgatottság – mint amikor kicsik voltunk, és történt valami izgalmas felfordulás, például amikor felújítás volt otthon, és az egész család a nappaliban lakott, mi a szekrény mögött a tesómmal, és az egész annyira izgalmas volt. Már elfelejtettem, hogy volt úgy, hogy az ilyen dolgok feldobtak.

Aztán túl sokat olvasom az interneteket, és egyik este, mire átérek a pasimhoz, annyira szorongok, hogy innom kell egy whiskyt. Már azon is szorongok, hogy ő szorongani fog. Törökülésben ülök a kanapén, úgy sorolom az összes legrosszabb verziókat, anyukám beteg lesz, én beteg leszek, ő beteg lesz, senkinek nem lesz munkája, recesszió, fasizmus, magamnak kell levágnom a frufrumat, apokalipszis, mind meghalunk.

Sikerül megnyugodnom: a családom egészséges, anyukám jól viseli a dolgokat és minden szórakozottsága ellenére tök talpraesett, tesóm felelőségteli, pasim pont olyan, amilyennek lennie kell, kollégáim szuper jó fejek, cégem biztosítja a távmunkát, vannak tartalékaim, nincs gyerekem, aki miatt aggódni kell, van száraztészta és Lidlis cheese mix, minden rendben lesz. Egyik reggel komplett – Nobel díjat érdemlő – elméletet fejlesztek ki a társadalom működési mechanizmusáról és a bizalomról. Oltó hangú beszédet tartok a macskámnak az összezártság alatti bajtársiasságról. Értsd: ha egész nap nyávogni fog, akkor megölöm.

Aztán egyik este azon fakadok sírva, hogy egyszerre örülök, hogy nincs nagyon idős nagymamám, se rákbeteg apám, és vagyok amiatt elképesztően szomorú, hogy nincsenek már velem, és nem mondják azt, hogy Zsuzsikám, minden rendben lesz.

Azt hiszem, félni ér. Ki ne félne, mindenkinek megsérült a biztonságérzete. De közben egészen biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz.

Hétköznapi opera

Egy napja operaként megy a fejemben az élet, főleg azok a szenvedélyes mondatok, amik magánhangzóra végződnek.

Hétvégén voltunk egy nyilvános próbán, Katona József színház, Poppea megkoronázása, Székely Kriszta rendezi. Egy Monteverdi operát kreatív kísérletben alakítanak át opera-próza kombinációvá. Videóban magyarázta el a produkció zenei vezetője – hozzátéve, hogy mennyivel szebb lenne az élet, ha mindenki dalra fakadna, amikor emelkednek az érzelmek. Ez megnyomott bennem egy gombot, és egész nap a hétköznapok operáját írtam fejben. Eredménye alant található.

Mint az említett produkcióban, a recitativo-k itt is megmaradnak szövegnek – ide értve a normál beszélgetéseket vagy akár a forgalom zaját. Az a szabály, hogy csak akkor jöhet az ének, amikor emelkedik a hőfok. Az énekes részeket felkiáltójellel jeleztem. Az egészet el lehet képzelni bármilyen opera dallamára. Néhány helyen híres áriák dallamát alkalmaztam, beraktam kommentbe a YouTube linkeket.

Apróbatű: az áriák új szövege nem veszi figyelembe azok eredeti jelentését, csak a hangulatát. Az én szövegemet nagyjából rá lehet énekelni a dalokra, azért csak nagyjából, mert egy ponton feladtam a tökéletességet, amikor a pasim már nagyon nevetett rajtam, és közölte, hogy egy őrült költőnőnek nézek ki. (Ritmizálja Ön magyarul értelmes arccal a következő sort: Ma il mio mistero è chiuso in me, Il nome mio nessun saprà. Vagy azt hogy Et c’est bien en vain qu’on l’appelle, S’il lui convient de refuser.)

Illetőleg valójában senki se halt meg.

HÉTKÖZNAPI OPERA

A nőt reggel a macskája ébreszti.
Nő: Maradj már csöndben, légyszi.
Macska: nyávog.
Nő (!) Kussolj már, kérlek! Még csak hat óra!
Óh, hogy mennyire utállak néha!
Még csak hat óra. Még csak hat óra.
Nem bírlak elviselni néha!
Na akkor menjünk.
(dolcissimo) Nem haragszom egyébként rád.

Az utcán általános forgalomzaj, beszélgetések. Ebből néhány járókelő időnként felkiált, amikor beléhasít valami, ami felkavarja.
Járókelő 1 (!) Basszus, ma van a szülői!
Járókelő 2 (!) Mit is kell kell még venni?
Járókelő 3 (!) Ma végre megint látom, a suliban az Áront.

A buszra várnak az emberek. Mindenki csak áll magában. Egyikük dalra fakad.
Járókelő 4 (!) Mondd miért nem jön a busz már?
A reggel munkába űzne,
Hajnalban keltem, pont nulla kedvvel,
A reggel munkába űzne,
De csak nem jön a busz már.

A buszon mindenki bambul maga elé, csak az dalol, akiben buzognak az érzelmek. (furioso, agitato stb.)
Utas 1 (!) Jaj, ez de vicces!
Utas 2 (!) A gecibe felgyújtom őket mind…
Utas 3 (!) Nem igaz már, nem igaz már, akkora hülye ez a főnök.
Utas 4 (!) Menjen már odébb, fiatalember a hátizsákjával!

A buszon két oldalon ül egy lány és egy fiú, egymástól függetlenül éneklik. (Dallam innentől Bizet: Carmen – La Habanera.)
Fiú (!) Még a bőrömön, érzem őt,
Azt a gyönyörűszép barna nőt.
Lány (!) Róla álmodozom ébren is,
Bárcsak láthatnám őt megint.
Utas 5 (!) Álljon félre, ha kérhetem
Te jó ég, ma járt le a bérletem!
Utas 6 (!) Itten álmodoznak éberen,
Közben le kell szállnom énnekem!
Fiú (!) (appassionato) Szerelem!
Lány (!) Szerelem!
Utasok (!) A bérletem!
Lány (!) Ő kell nekem,
Nélküle oly üres az életem!
Kórus (!) Óh, életem!
Fiú (!) Én elvesztem!
Az a fenék lesz a végzetem.
Kórus (!) Ne bámulj már! Engedj odébb!
Ez a mai fiatalság mit sem ért.

A busz nagyot fékez, előtte egy autó elütött egy embert.
Autó sofőrje (!) Nem láttam! Mit tettem! Hívjanak mentőt!
Kórus (!) Hívjunk mentőt! Ki hívott mentőt?
Autó sofőrje (!) Jaj, a bordám! Jaj, mit tettem!
Az elütött ember (!) (Innentől dallam Puccini: Turandot – Nessun Dorma)
(doloroso) Itt az álom. Itt az álom.
Átmentem és körül néztem,
Nem is jött semmi, úgy láttam.
Átmentem volna,
De nem értem át a túlra,
És itt fekszem fázva.
(rinforzando) Bár mindenkinek elmondhatnám, mi ez,
Fények kísérnek az utca sarkán túl,
Nem, nem, elszállok én, miért én, de már
Mint könnyű szellő, messze hát.
Megvettem vacsorára mindent, ami kell,
De hiába, mert nem lesz már.
Adjátok hírül,
Éljetek hát végre,
Éljetek hát végre.
Azt hiszem, hogy minden jó,
Minden jó, minden jó!
Kórus (!) Adjátok hírül,
Éljetek hát végre,
Éljetek hát végre!

Az elütött ember meghal.

Mindenki megy tovább a dolgára, egy bevásárlóközpontban vagyunk. Általános hangzavar, időnként egy-egy ideges ember kiált fel.
Vevő 1 (!) Hol a kompletta? Miért fogyott el a jó kenyér?
Vevő 2 (!) Akciós a pulóver. Egy hete teljes áron vettem!
Vevő 3 (!) Állj már meg gyermek!
Sietnünk kéne, hisz mindjárt hat óra!
Annyira utálom néha,
Nem téged, az életet, néha.
Hisz már lassan hat óra!
Nem haragszom egyébként rád.

Másik boltban vagyunk.
Hangosbemondó: Hanna, gyere kérlek a henesz kasszához, köszi Hanna.
Vevő: Ezt a nadrágot hoztam vissza, szétfeslett a varrásnál, két hónapja vettem.
Eladó: Szemlátomást kicsi volt Önre ez a méret, nem áll módunkban….
Vevő: (!) Azt állítod, kicsi volt a fenekemre?!
Tényleg beszóltál, te csíra?
A pasim pont ezt a feketéket imádja!
Hívd a főnököt azonnal!
Eladó (!) Hanna, gyere kérlek a henesz kasszához, köszi Hanna!

Este van, tévéhíradó: Gyalogosgázolás történt kilencedik kerültben. Kollégáink a helyszínre érkezve azonnal megkezdték az újraélesztést, mintegy harminc percen keresztül küzdöttek az életéért, de sajnos a gyalogos az élettel összegyeztethetlen sérüléseket szenvedett. Az autó vezetője nyaki fájdalmakra panaszkodott, fennállt a bordatörés gyanúja.”

Férfi: Mi van, nézed a remek híradót? Hányan haltak ma meg?
Nő (!) Meghalt egy ember! Ott feküdt fázva.
Pedig megvett mindent vacsorára…
De nem kéri azt már senki.
Nem haragszom egyébként rád.
De azt hirdette, élni kéne, élni.
Hisz elmúlt hat óra.
Hisz elmúlik az élet.

A tévében meccs van.
Kórus a tévéből (!) Tovább, tovább,
Remény a szívben.
És soha nem mész egyedül!
Soha nem mész egyedül!
Férfi (!) Mi van már a középpályán!
Kórus (!) Mo Salah, Mo Salah, fut végig a szélen.
Férfi (!) Nem igaz, hogy nem össze semmi!
Kórus (!) Si segnor, Bobbynak add, és ott van a gól!
Férfi (!) Mélységből beadni!
Kórus (!) Paszolni fog, oly nyugodtan, ő Virgil van Dijk, ő Virgil van Dijk!
Férfi (!) Góóóóóól!
Kórus a tévéből (!) Sa-di-o Mané! Sa-di-o Mané!
Kommentátor (!) Mekkora gól! Huszonöt ponttal vezetik a tabellát!

Vége a meccsnek, a barátok már írtak, hogy bemennek-e a városba egy sörre.

Férfi (!) (allegro) Gyere, induljunk már!
Néhány sör vár ránk,
Gyere induljunk már.
Kapcsold le a villanyt,
Gyere, innék egy sört,
Gyere induljunk már!

A kocsmában barátokkal. Az egyik asztalnál két férfi veszekszik.
Egyik férfi (!) De nem azt mondtam!
Másik férfi (!) De azt mondtad!
Egyik férfi (!) Miért emeled fel a hangod?
Másik férfi (!) Mert az mondtad!
Egyik férfi (!) De nem mondtam! Én függetlenítem magam ezektől! Amiket mondasz. Hogy én mit mondtam. Amikor nem mondtam!

Nő: Ma voltunk egy nyilvános próbán (…) Ez megnyomott bennem egy gombot, és egész nap a hétköznapok operáját írtam fejben. Lesz benne olyan, hogy a buszon szerelmesek énekelnek duettet, de úgy hogy nem egymásnak, meg el fog ütni egy embert az autó.
Másik nő (!) Ne, ne legyen benne halál!
Nő (!) De szép lesz! (innentől dallam: Erkel Ferenc: Hunyadi László – “Meghalt a cselszövő, nem dúl a rút viszály”)
Ó, mondd csak, mért ne zengjen hangosan, ha fáj?
Lesz benne mindenféle létező, s talány.
Engem ez szórakoztat, így hallgasd tehát!
Gyúrom, mint Székely Kriszta azt a Poppeát!

VÉGE

Szumba

Kéne egy ilyen # bestnine2019 fotómontázst csinálnom Szumba kreatív hányásaiból. Lassan meg sem rezdülök, annyira hozzászoktam. De aztán mindig csavar rajta egyet, hogy szórakoztasson. Nyilván nem direkt csinálja szegénykém, de azért nagy csodálattal takarítottam tegnap este az ágy alá behányást. Különösebben nem undorító, nagyjából macskakaja.

Minden újabb verzióra van egy újabb elővigyázatossági takaróm. Állandóan szárad nálam valami, amit épp kimostam miatta. Néha kis hányást már ki se mosok. Ne mondjátok el senkinek.

Aztán mindig van egy újabb, ami még nem
volt. Takarítottam már padlót, szőnyeget, kanapét, falat. Távirányítót. Elosztót. Hányt már az ágyba. Az ágyba a támla és a matrac találkozásához. Az ágytakaróra. Az ágytakaró alá. Az ágyba úgy, hogy én is benne voltam. Lassan én vagyok az egyetlen, amit még nem hányt le. Igazából azt se bánnám, amíg amúgy jól van az én drága Szumbikám.

Baklava és kihagyott helyzetek

– Amíg nem olvastál, jobban ment – mondta, és valahogy nem érzetem a hangjában iróniát. Villámgyorsan letettem a könyvet. – Jobb volt, amíg nyomkodtad a játékodat.

Nekem általában nem kell kétszer mondani, hogy candy crush-ozzak, de már majdnem lemerült a telefonom. Valahogy szereztem még pár életet, és rendületlenül játszani kezdtem. Nem vagyunk babonásak, de a candy crush-ozás több alakommal hozott már szerencsét. Ezzel szemben legutóbb három baklavát ettem, ami döntetlent eredményezett. Sosem fogjuk megtudni, hogy épp a baklava pozitív hatására lett meg a még éppen vállalható döntetlen avagy pont balszerencsét hozott. Lehet, hogy a negyedik baklava miatt lett volna meg a győztes gól. Valamint lefordultam volna a kanapéról cukorsokk következtében. Candy crash kontra cukorsokk. Biztos ami biztos, balkava inkább nem. És ezek szerint héber tanulás sem, mert amíg tanultam, a csapat számos helyzetet kihagyott. Aztán amikor könyvet kezdtem olvasni, még a támadásaink is elmaradtak.

Azért viccesnek tartom, hogy pont a Focilázat nem volt szabad olvasnom, pedig róla szól. Az egyetlen könyv Nick Hornbytól, amit nem olvastam eddig, de most megtaláltam apukám polcán, és úgy éreztem, ha már van egy Liverpool-rajongó* pasim, akkor elolvasom. *Csillag, apróbetű: még nem találtam ki, mi a jó szó rá, mert minden túlzó vagy túl enyhe jelző ellen tiltakozik, hogy ő nem az. Pont erre jó egyébként a könyv, kezdem érteni, hogy miért nem érthetem. Ugyan meg kellett hallgatnom egy viszonylag hosszú okfejtést arról, hogy ez a középosztálynak futballszeretetet magyarázó könyv mennyire túlértékelt, de hát ez van, nekem szól. Róla. Az egyik kedvenc íróm segít megérteni, hogy a pasimra miért van több napos hatással egy győzelem, miért a könyvespolc felé fordulva várja a tizenegyest vagy miért ugrál a teraszon egy gólnál.

Most nem volt időm kimérni, hogy általánosan bármilyen papír kézben tartása számít-e vagy betűk nézése; kifejezetten a szépirodalom viszi el a szerencsét vagy konkrétan Nick Hornby. Arsenal-drukker író művét olvasni Tottenham elleni meccs alatt jegyez gyakori indokolatlan labdavesztést a középpályán. Nem lehet ezt kikísérletezni, túl kockázatos lenne. Tulajdonképpen örülhetek, hogy az első meccset, amit együtt néztünk, megnyertre a csapat, különben lehet, hogy soha többet nem nézhetnék vele semmit. Egyébként jelzem, hogy az őrületes 4:0-s Liverpool-Barcelona visszavágót átaludtam, és tulajdonképpen ez lenne a dolgom mostantól minden alkalommal. Szerda este is bealudtam egy kicsit, és a csapat büntetőkkel nyert! Ez jelent valamit! Azt hiszem az alvás és a candy crush megfelelő kombinációja a nyerő.

Szokásaink vannak, szeretem a szokásainkat, szeretem, hogy két ilyen kőbe vésett ember, mint mi – kényszeres per monomániás -, meglepő módon mégis egymáshoz tud csiszolódni, hogy aztán közös dolgainkat véssük kőbe. Ma egy éve találkoztunk. Ma Aston Villa. Tiszta szívemből nem eszem baklavát.

Öko bio vegán

A minap egy dzsuvás műanyag macskakaja tetőt forgattam a kezemben elgondolkodólag, a zero waste igénye mély ráncot rajzolt két szemöldököm közé. A pasim felszólított, hogy dobjam ki, én arra gondoltam, hogy inkább megtisztítom, aztán a lustaságom győzött, és nagy ívben kidobtam a kukába. Mire a pasim persze rögtön elkezdte a viccelődő bűtudatkeltő dumát, aminek nagyjából az volt a lényege, hogy ez most egymillió évig fog bomlani, és halrajok fognak elpusztulni. Kis delfnek. Meg pandák, meg lámák. Lámákról talán nem volt szó. Konzervtető shame! – reagáltam frappánsan.

Van ez az állandó bűntudatocska, amit néhányan érzünk, amikor hozzáérünk egy műanyag zacskóhoz vagy ha ki kell dobnunk egy száraz zsömlét vagy ha borjú bécsit eszünk. Borjú bécsi shame! Öko-szorongás. Van már neki neve, meg pszichológiája, annyira jó, hogy nem vagyunk egyedül! És persze van az állandó vita a baráti körben, ahol simán el lehet jutni az egyén lehetőségeinek végéig, meg a Thatcheri politikának a csoportos érdekérvényesítésre gyakorolt kártékony hatásáig, mi több, a kapitalizmus csődjéig, meg hogy amíg Kínában ontják, addig mi minek bármit és különben is.

A “nem csinálok semmit” és a “vizet is a saját pisimből vonom ki” két véglete között van egy kis játéktér, ahol nagyjából meg lehet találni a saját optimumot. Ami nem könnyű, mert a bűntudat és önmagunk hatásának lekicsinylése folyamatosan verseng egymással. De ha sikerül a saját vállalásainkat egyfajta barátságos következetességgel végezni, akkor el lehet engedni a szorongást. Nekem könnyű, mert kicsit kényszeres vagyok, szeretek szabályokat kitalálni, és mondjuk szigorúan szelektíven gyűjteni nekem örömet okoz. Még azt is tudom, hogy a hőpapír nem szelektív!

Kicsit idegesítő, hogy a nagy cégek elkezdtek megpróbálni versenylőnyt kovácsolni a zöld-ségből. Idegesít az “ökológikus” bőr – érted, aranyom, az műbőr -, a bambusz fogkefe, meg a vegán dolgok, amik eredendően vegánok, meg minden marketing fogás, ami a bűntudatomra alapul. Tampon shame! Bármit vásárlás shame! Amúgy meg egy használtruha kereskedés reklámjában ne legyen az a szöveg, hogy “hozd be megunt ruhadarabodat”, mert ne legyenek már megunt ruhadarabok. Elnyűtt, hosszú hosszú idő után rólam lerohadó ruhadarabok legyenek. És nem, nem veszek kiwi uzsonnástatyót – pedig majdnem meginogtam -, sem drága kulacsot, sem újrahasználható fülpálcika szettet. Hülyének nézve érzem magam minden olyan drága dolog miatt, amit környezetvédelem címén próbálnak eladni nekem. De talán a hülye öko-vegán yuppie célcsoport miatt, including kicsit me, ha lassan is, és ha csak a profitért is, de elindulnak a nagy cégek, vagyis a világ, valami jó irányba. Javíthatatlan optimista vagyok.