Korona

Eljött a valósággal való szembenézés ideje. A fodrász határozatlan időre bezár. Magamnak kell manikűrollóval levágnom a frufrumat, tényleg itt az armageddon.

Az én taktikám az azonnali szorongás. És a szorongás a szorongás miatt. Aztán túl vagyok rajta, és mint ahogy szorongani is mindenki előtt kezdek, operatívba is viszonylag hamar rakom magam. Ez az én én megküzdési stratégiám. Fázisaim hullámokban:

Kezdetben: “én ugyan nem félek, ez csak egy influenza”, de azért bevásárolok még a hülyék előtt, nehogy a hülyék megvegyék előlem a dolgokat, mert aztán majd mindenki így gondolkozik, és nekem nem marad. Érted. Egy hétig vásárolgatok, az én hűtőmben hamarabb áll halmokban a fél Lidl, mint bárki másnak. Persze emiatt annyira bűntudatom van, hogy a boltba IGAZÁBÓL csak egy túrórudiért megyek be, és mintegy kiegészítőleg veszek csak spagettit. És a saját bevásárlólistámra azt írom, hogy “cicahányás miatti fertőtlenítőkendő”. Valójában annyira idegbajos vagyok, hogy kolléganőm vesz nekem egy farfallét, hogy ne legyek ideges.

Pár nap múlva megnyugszom, van sajt, száraztészta, minden rendben lesz. Egyik oldalról ideges vagyok, mert óránként változik minden, másfelől viszont van bennem egy fura, gyerekes, jóféle izgatottság – mint amikor kicsik voltunk, és történt valami izgalmas felfordulás, például amikor felújítás volt otthon, és az egész család a nappaliban lakott, mi a szekrény mögött a tesómmal, és az egész annyira izgalmas volt. Már elfelejtettem, hogy volt úgy, hogy az ilyen dolgok feldobtak.

Aztán túl sokat olvasom az interneteket, és egyik este, mire átérek a pasimhoz, annyira szorongok, hogy innom kell egy whiskyt. Már azon is szorongok, hogy ő szorongani fog. Törökülésben ülök a kanapén, úgy sorolom az összes legrosszabb verziókat, anyukám beteg lesz, én beteg leszek, ő beteg lesz, senkinek nem lesz munkája, recesszió, fasizmus, magamnak kell levágnom a frufrumat, apokalipszis, mind meghalunk.

Sikerül megnyugodnom: a családom egészséges, anyukám jól viseli a dolgokat és minden szórakozottsága ellenére tök talpraesett, tesóm felelőségteli, pasim pont olyan, amilyennek lennie kell, kollégáim szuper jó fejek, cégem biztosítja a távmunkát, vannak tartalékaim, nincs gyerekem, aki miatt aggódni kell, van száraztészta és Lidlis cheese mix, minden rendben lesz. Egyik reggel komplett – Nobel díjat érdemlő – elméletet fejlesztek ki a társadalom működési mechanizmusáról és a bizalomról. Oltó hangú beszédet tartok a macskámnak az összezártság alatti bajtársiasságról. Értsd: ha egész nap nyávogni fog, akkor megölöm.

Aztán egyik este azon fakadok sírva, hogy egyszerre örülök, hogy nincs nagyon idős nagymamám, se rákbeteg apám, és vagyok amiatt elképesztően szomorú, hogy nincsenek már velem, és nem mondják azt, hogy Zsuzsikám, minden rendben lesz.

Azt hiszem, félni ér. Ki ne félne, mindenkinek megsérült a biztonságérzete. De közben egészen biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s