A Fiala Borcsánál olvastam, hogy ez a karantén olyan, mint a plankelés – szar és nehéz, de ha kihívásként és bizakodóan tekintesz rá, akkor talán könnyebben megy.
Erről eszembe jutott, hogy volt egy jógaoktatóm, aki a legnehezebb gyakorlatok között azt mondta, hogy “laza az arc”, elmagyarázta, hogy a látványos erőlködéses mimikától csak még nehezebb lesz. Én kravmaga edzésen, amikor plank van néha, akkor vigyorogva, félhangosan szoktam benyögni, hogy “laza az arc”, ami kicsit gonosz.
Az biztos, hogy himi-humi módon semmit sem lehet csinálni, hogy nagymamámat idézzem. Emlékeztetőül: 1. Csinálj olyat amit szeretsz. 2. Ha nem szereted, hagyd abba. 3. Ha nem hagyhatod abba, csináld úgy, mintha szeretnéd.
Szóval meg kell találni benne a jót, a játékot, a kihívást. Mert úgyis csinálni kell. Ez nagyon nehéz. Külön le a kalappal minden anya előtt, aki otthonról dolgozik és gyereket foglalkoztat – miközben nézi, ahogy az unatkozás hasznáról írnak egyes szerencsések.
Nem fogom azt mondani, hogy legyünk pozitívak. Ér szorongani, különben sem lehet a szorongást abbahagyni, az nem egy olyan. De közben ér mindent csinálni, amitől jobb lesz.
Ki mit csinál, hogy jobban legyen? Kinek mi a kihívása? Ti mitől bírjátok jobban ezt az egészet? Nektek mi a játékotok?
suematra 